19. Háromkirályok torna Bécsben

Idén január 4-5-én 19. alkalommal rendezték meg Bécsben az Albert Schultz Jégcsarnokban az U9-es Háromkirályok Tornát négy ország 12 csapatának részvételével. Az elmúlt évekhez hasonlóan a MAC Jégkorong Akadémia az idei évben is meghívást kapott, így hát január 3-án a főként 2005-ös korosztályú gyerekekkel, Keresztury Kristóf és Tarnai Gergő edzők irányításával, valamint egy maréknyi szülővel együtt indult útnak a csapat. A MAC mellett Magyarországról az UTE és a DHK vett részt a tornán. A hétvége első napján egy nagyon jó kedvű, bár kevésbé szerencsés játékot játszott csapatunk, a második napon viszont energikus, jó meccseknek lehettünk részesei, amivel a nyolcadik helyet sikerült megszereznünk. A két nap alatt ugyan a sporté volt a főszerep, de azért a gyerekek ellátogattak a bécsi Duna-toronyhoz is, ami nagyon kellemes időtöltésnek bizonyult. A tornát ebben az évben a HK Olimpija Ljubljana nyerte.

(Fotók és szöveg: Bolla Hajnalka)

3KönigsTurnierMAC2013_2
Eredményhirdetés a torna végén
3KönigsTurnierMAC2013_3
Éremosztás
Ebben a korosztályban még megengedett az edzői segítség a korikötésnél...
Ebben a korosztályban még megengedett az edzői segítség a korikötésnél…