U12-es felkészülési torna Léván

Még két hét sem telt el, hogy az U12-es korosztály hazaérkezett a nyári szlovákiai edzőtáborból, augusztus végén máris újra Lévára (Levice) indultak, ahol egy hat csapat részvételével rendezett jégkorong-tornán vettek részt. A hazaiakon és a MAC Budapesten túl Breznóbánya (Brezno), Nagytapolcsány (Topoľčany), Rózsahegy (Ružomberok) és Simony (Partizánske) csapatai vettek részt.

A MAC Budapest 17 mezőnyjátékossal és három kapussal játszott. A tornán két félidős meccseket rendeztek, így mindegyik csapat 10 félidőt játszott.

A MAC ugyan nem támogatja U12-ben az eredmények jegyzését (amelyet sajnos a klub határozott elutasítása ellenére a magyar utánpótlás-bajnokságban is bevezettek a 2015-2016-os szezontól), összességében elmondható, hogy a csapat szép eredménnyel zárta a tornát. A MAC a 10 játékrészből mindössze két félidőben ütött kevesebb gólt, mint az aktuális ellenfele. Külön siker, hogy a torna legértékesebb játékosának Nádasy Mártont választották.

Tekintette arra, hogy az előkészítősök a felkészülési szakasz részeként vettek részt a tornán, annak legfőbb hozadéka a fejlődés lehetősége volt. A meccseken megmutatkoztak a csapat erősségei és a hibái is. Mindez jó alap volt ahhoz, hogy a szezonban a stáb a Léván tapasztaltak alapján mind egyéni, mind csapat szinten is a legtöbbet tudja tenni a játékosok fejlődése érdekében.

(Fotók: Csóti László)

Taktikai megbeszélés meccs előtt
Taktikai megbeszélés meccs előtt
A torna legértékesebb játékosa, Nádasy Márton
A torna legértékesebb játékosa, Nádasy Márton