A decemberi Hónap műhelye díj átadó ünnepsége

Kiemelkedő decemberi eredményeinek köszönhetően az egyéni sportágakban a Kőbánya SC úszói, míg csapatsportokban  az elmúlt negyedév teljesítménye alapján a MAC Budapest Jégkorong Akadémia jégkorongozói kapták meg „A hónap műhelye” díjat. A Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított elismeréssel együtt a díjazottak félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt is kaptak.

Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára elmondta, a MAC-hoz a legjobb helyre került a díj, hiszen valós eredményeket tud felmutatni a budapesti klub, és a legkiemelkedőbb munkát végzi az utánpótlás-nevelésben. Némileg azért árnyalta a képet azzal, hogy a sportág budapesti létesítményhelyzete még mindig nem megoldott, példaként éppen a MAC állandó otthonát, a nem túl jó állapotban lévő Kisstadiont említette.

Jászai Péter, a MAC Budapest Jégkorong Akadémia elnöke hozzátette: azért a két évvel ezelőtti helyzethez képest javultak a feltételek, hiszen most már nem nyitott pályán kell tartani az edzéseket, illetve a kisebb korosztályok mérkőzéseit, míg a juniorok és a felnőttek új otthonra leltek a Tüskecsarnokban. „A hónap műhelye”-díjat értékes elismerésnek tartja, mégpedig azért, mert nem a jégkorong berkeiből érkezett, hanem tágabb körből kaptak visszajelzést arra, hogy jó munkát folytatnak.

– A teljes cikket lásd itt: http://www.utanpotlassport.hu/2016/01/29/peldaerteku-munka/