Húsvéti hokitorna Frankfurtban 2016-ban is

A MAC Budapest Jégkorong Akadémia idén is részt vett a hagyományos frankfurti húsvéti U10-es tornán (Osterturnier Frankfurt 2016).

A Löwen Frankfurt rendezésében lebonyolított torna egy 12 csapatos jégkorongtorna, ahol Németország élcsapatai képviseltetik magukat. A MAC először az 1993-ban születettekkel vett részt a tornán, és azóta is minden évben ott van.

Ez a torna egyfajta értékmérő is, képet ad arról, hogy hol is tart az adott korosztály az előző korcsoportokhoz képest. Az 1996-os, 2003-as és 2005-ös korcsoport tornáján sikerült nyerni a MAC-nak, és idén is a kupagyőzelem reményében indultunk útnak a csapat.

Ez sajnos idén nem sikerült, de elmondható, hogy nagyszerűen helyt állt az U10-es korosztály és a bronzéremmel igencsak elégedettek lehetünk. A tornán egy csapat tudta a MAC-ot egy góllal legyőzni, ez pedig a későbbi győztes, a svájci Biel együttese volt.

A frankfurti tornát néhány éve az U10 mellett az U12 korosztály számára is megrendezik., Így a kicsik mellett az előkészítő B csapatunk is résztvevője lehetett a korosztályos tornának.

Itt elmondható, hogy a tanulás volt a legfontosabb, hiszen ez egy A kategóriájú torna és a legfontosabb, hogy magas színvonalú ellenfelekkel csapjon össze a csapat. Ebben nem is volt hiány. A MAC Budapest az az élményeken kívül két győzelemét is szerzett, ami a 7. helyhez volt most elég.

A frankfurti utazás arról ismert évek óta, hogy a csapat nem csak a jégpályákon teszi tiszteletét, hiszen amíg ez egyik korcsoport játszik, addig a másik a város nevezetességeivel és programjaival ismerkedik meg. A legjobb idegenvezető már évek óta Inglis Marci, aki rendületlenül járja a hajókázós és állatkertes túrákat a városban, bár az esernyőjét mindig otthon felejti.

A túra zárásaként már évek óta a gyerekek körében méltán névszerű günzburgi Legoland meglátogatására kerül sor, amit természetesen idén sem hagyott ki a csapat.

Frankfurt 2016 2

Frankfurt 2016 3

Frankfurt 2016 4

Frankfurt 2016 5

Frankfurt 2016 6

Frankfurt 2016 7