Hosszú hétvégéken miniseink útra kelnek

Mini csapatunk a márciusi hosszú hétvégét az olaszországi Auronzóban tölti, ahol a torna mellett edzéseken és csapatépítő programokon is részt vesznek.

Ebben a korosztályban ez hagyományosnak mondható, hiszen immár 8. alkalommal veszünk részt a tornán.

Idén is 2 csapattal indulunk, a legfontosabb cél, hogy mindenkinek lehetőséget biztosítsunk nemzetközi tornán való részvételre.

A korosztály másik megmérettetése szintén hagyományosnak mondható, néhány hét múlva Frankfurtban megszakítás nélkül 16. alkalommal vesznek részt a Franfurti Húsvéti Kupán.

Itt mindig szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni, hiszen a legjobb német csapatok ellen játszhatunk. Az elmúlt 16 év már jó összehasonlítási alapot ad, persze csak játékosan, hogy régi és aktuális MAC mini csapataink hol tartanak. Ezen a tornán annak idején játszott a teljesség igénye nélkül Nagy Krisztián, Sebők Balu, Ketesztury Erik, Stipsitz Bence, Garát Zsombor.

Ez a németországi utazás igen összetett lesz, hiszen az U10-es csapat mellett az U12-es csapat is utazik, és igen színes program vár a srácokra a meccsek mellett.