Partnerség a fejlődésért – Nemzetközi IIHF program a MAC Budapest Jégkorong Akadémián

A MAC Budapest részt vesz a IIHF nemzetközi partnerprogramjában.

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) meghirdetett egy programot, amely összeköti az IIHF tagszervezeteit, ezen belül a bajnokságokat és a klub csapatokat. A program célja a közös fejlődés és folyamatos együttműködés.

A MAC Budapest Jégkorong Akadémia az elsők között volt Magyarországon, aki jelentkezett erre a nagyszerűnek ígérkező koprodukcióra. Az IIHF örömmel fogadta a jelentkezésünket, és már el is küldte, mely csapatokkal tudunk majd együtt dolgozni. Az egyik csapat a ZSC Lions Zurich (Svájc), a másik pedig a Kaunas Hockey (Litvánia).
A Partnership for Progress program keretében a klubok között lesz lehetőség a játékosok és az edzők számára is belekóstolni a másik egyesület tevékenységébe úgy, hogy 7 napig aktívan részt vehetnek a társegyesület munkájában és edzésein. A program célja a játékosok és természetesen az edzők fejlesztése, miközben az egyesületek vezetői is tudnak egymástól tanulni a szponzoráció, struktúra vagy a vezetés területein. Az együttműködésen keresztül segítséget kapnak egymástól a klubok, így mindenki tud fejlődni és előrébb lépni a rangsorban.
Ezeken a közös heteken mindkét félnek lesz lehetősége a tapasztalatait megosztani a másik egyesülettel, és elindulhat egy közös fejlesztési program, játékos- és edzőcsere is akár. Emellett lehet egymástól tanulni új dolgokat,  játékosként,  edzőként, sőt akár vezetőként is.
Az IIHF tervei szerint az idei lesz a teszt szezon és a következő, 2019-2020-as idényben teljes egészében elindítják a programot.

Bővebb információ a programról:

Partnership for Progress