Jégkorong Akadémia

Hónap: 2013 március

Szoros véghajrában BAJNOK serdülő csapatunk!

Szoros véghajrában BAJNOK serdülő csapatunk!

Sokan voltak kíváncsiak a MAC és a Fehérvár ötödik döntőjére a serdülő bajnokságban. A két csapat nagyon nagy iramú mérkőzéseket játszott a döntőben, nem csoda hát, hogy sok néző gyűlt össze a Tüskecsarnokban. A meccsen hamar emberelőnybe került a Fehérvár, de nem sikerült élniük vele. Nem úgy a MAC-nak, ők az első harmadban rögtön három…

U16 elődöntő: keretbe zárva

U16 elődöntő: keretbe zárva

A mai napon befejezte az elődöntő 3 győztes mérkőzésig vívott párharcát a Marton Tibor és Svasznek Bence vezette serdülő csapatunk. A Csíkszereda elleni mérkőzéseken egy percnyi kétséget sem hagytak a srácok azt illetően, hogy ki jut a döntőbe. Az első mérkőzésen 8:1, a másodikon 6:4, míg a harmadikon szintén 8:1 arányban diadalmaskodtak, így összesítésben az…