A szezon végéhez közeledve, minden tavasszal elindul a külföldi tornaszezon. Egyesületünk korosztályai ellátogatnak Németországba, Olaszországba, valamint idén két csapatunk Kanadába is.
A hagyományos útjaink közül az egyik legizgalmasabb az észak-olaszországi Como-i túra, hiszen több mint 30 MAC-os gyerekkel indulunk útnak, több állomást érintve.
Buzás Norbert: „Hosszú ideig Auronzo hegyi kis városába utazunk februárban, de sajnos a covid eltüntette azt a tornát, így hogy az olasz helyszín maradjon Comoba tettük át a székhelyüket.
Az idei a 35. Stefano Gossetto torna volt ahol először az 1988-ban született játékosokkal jártunk, valamint az 1996-ban született játékosokkal is ellátogattunk ide. Ezt a hagyomány élesztettük fel és immár harmadjára vettünk részt ezen a tornán.
A tornán mindig két csapattal indulunk sárga és kék U11 és U10 csapattal. Idén 14 csapatos volt a torna, svájci olasz, német és magyar csapatok vettek részt a megmérettetésen.
Mindkét csapatunk szépen helytállt, ugyanis a nagyobbak a 3., míg a kisebbek a 10. helyen végeztek és emellett számtalan győzelmet zsebeltek be.
A jégkorong mellett a szokásos kulturális és csapatépítő programokat sem hanyagoltuk el, hiszen beiktattunk egy milánói városnézést és egy kis tavi hajókázást Como-ban is.”
Gratulálunk a csapatoknak és az őket felkészítő stábnak!
Hajrá, MAC!