Jégkorong Akadémia
MAC Budapest

Hírek

Alap hírkategória

Bécsi tornán vettek részt mini csapataink

Bécsi tornán vettek részt mini csapataink

Amint arról már korábban írtunk, a  MAC mini csapatai szeptember utolsó napján meghívásos jégkorong tornán vettek részt Bécsben. Örömmel üdvözöljük Varga Attilát is szerzőink között. Az alábbiakban az ő beszámolóját adjuk közre a tornáról. A helyszín az Albert Schultz Jégcsarnok volt, mely többük számára sem ismeretlen, hiszen ez évben a csapat edzőmeccsen és tornán is járt már…

Junior csapatunk is bemutatkozott a szlovák bajnokságban

Junior csapatunk is bemutatkozott a szlovák bajnokságban

Az elmúlt hétvégén junior csapatunk is lejátszotta első két mérkőzését a szlovák. 1. ligában. A bemutatkozás mérlege 1 vereség (HC TOPOĽČANY) és 1 győzelem (HK Lokomotíva N. Zámky). Az első mérkőzést követően Marton Tibor adott rövid értékelést a bemutatkozásról: “Egyértelmű fizikai fölényben volt a hazai csapat, keményen agresszíven játszottak, mi viszont gyámoltalanul, lassan. Ennek pedig…

MHL mérkőzés látogatás

MHL mérkőzés látogatás

A hétfőn közös mérkőzés látogatást szerveztek az U8, U10, U12-es csapataink játékosai, amelynek keretében a Jégpalotában megtekintették a Patriot – Russkie Vityazi MHL bajnoki találkozót. Az alábbiakban közlünk néhány fényképet Nagy Gábor jóvoltából.

UTE 2001 – MAC B (U12) – a gólokat nem számoljuk

UTE 2001 – MAC B (U12) – a gólokat nem számoljuk

Megérkezett Nagy Gábor korosztályos szerzőnk első tudósítása, amelyben szubjektív, szülői szemmel mutatja be előkészítő “B” csapatunk hétvégi szereplését: “Az előkészítő korosztály B csapatának játékosai – néhány kivételtől eltekintve – most kezdik „nagypályás” pályafutásukat. Talán éppen ezért ígérkezett izgalmasnak az UTE tapasztalt 2001-es csapata elleni meccs (a csíkszeredai mérkőzéseket nem láthattuk, ezért ez volt a szülők…

U18 – háromból három. MAC Budapest – UTE-Vasas 6:1 (1:0, 3:0, 2:1)

U18 – háromból három. MAC Budapest – UTE-Vasas 6:1 (1:0, 3:0, 2:1)

A tegnapi napon immár harmadszor lépett jégre ifjúsági csapatunk, ezúttal az UTE-Vasas “A” csapata ellen.Az alábbiakban a rövid edzői értékelést olvashatják kedves látogatóink: “A mérkőzésen végig a mi akaratunk érvényesült, azt gondolom egy élvezetes mérkőzést játszottunk. Fegyelmezettek , gyorsak, erősek  és kreatívak voltunk. Örömmel tölt el minket, hogy jól kezdtük a szezont, mindannyian szeretünk győzni,…

U20 – Dab.Docler HK	– MAC Budapest 2:3 (1:2, 0:1, 1:0)

U20 – Dab.Docler HK – MAC Budapest 2:3 (1:2, 0:1, 1:0)

Tegnap Dunaújvárosban lejátszotta első mérkőzését junior (U20) csapatunk. Az alábbiakban a rövid edzői értékelést olvashatják: “A mérkőzés előtt azt kértem a játékosoktól, hogy játszanak fegyelmezetten. Felhívtam a figyelmüket arra, hogy a mérkőzés kulcsa a fegyelmezett védekező játék, a védekező zóna lesz. 1-2 megingás kivételével ezt nagyszerűen megoldottuk. Természetesen a kapusunk – Jovan Feher – nagyszerű…

FRISSÍTVE – Mini csapataink Bécsben mérkőznek

FRISSÍTVE – Mini csapataink Bécsben mérkőznek

Az előkészítők után mini csapataink is útra kelnek, s meg sem állnak egészen Bécsig, ahol egy meghívásos nemzetközi jégkorongtornán vesznek részt vasárnap. A torna rendezője egy újonnan alakult egyesület, a HC Capitals, amely a már jól ismert Vienna Capitals-al közösen folytat utánpótlás nevelő tevékenységet. Bízunk abban, hogy játékosaink egy jó hangulatú tornán vesznek majd részt…

Bajnoki nagyüzem

Bajnoki nagyüzem

Az elmúlt héten már minden korosztályos csapatunk jégre lépett vagy bajnoki mérkőzés vagy az MJSZ által szervezett McDonald’s Gyermek Jégkorong Fesztivál keretében. Ha áttekintjük a már lezajlott selejtezők sorát, akkor örömmel állapíthatjuk meg, hogy előkészítő korosztályban 2, kölyök korosztályban 1, míg a serdülőknél szintén 2 csapatunk vitézkedik a felsőházban. Serdülőknél a felsőházi bemutatkozás felemásra sikeredett, mert…

Folyadékpótlás a gyakorlatban

Folyadékpótlás a gyakorlatban

Testtömegünk 60 %-át víz képezi. A víz fontos szerepet játszik testünk hűtőrendszerében, a szöveteken keresztül tápanyagokat szállít, és a vér megfelelő koncentrációját biztosítja A szervezet folyadékhiánya felhevülést okozhat, jelentősen csökkentheti a sportteljesítményt. Nagy mennyiségű folyadékvesztés hőártalmat okozhat, mely halálos kimenetellel végződhet. Gyakori hiba, hogy az ivás összefügg a szomjúságérzéssel, holott a szomjúságérzet a szervezet vészjelzése…

Nagy Zoltán a Red Bull Salzburgban!

Nagy Zoltán a Red Bull Salzburgban!

Újabb remek hírrel szolgálhatunk kedves olvasóinknak, ugyanis a szintén MAC nevelésű Nagy Zoltán András (1997) az idei szezontól a RED BULL SALZBURG “International Icehockey Development Model” elnevezésű programjának U18-as szekciójában folytatja jégkorongos pályafutását! “Zozó” az elmúlt szezont már légiósként a Graz 99ers játékosaként töltötte. A Pierre Page által 2007-ben létrehozott – és a világon további négy országban…

1 24 25 26 27