Jégkorong Akadémia

Húsvéti hokitorna Frankfurtban

Húsvéti hokitornán vett rész minis (U10) és előkészítő (U12) csapatunk Frankfurtban 2014. április 18–21. között. A tornát a hagyományoktól eltérően ezúttal nem csak az U10-es, hanem első alkalommal az U12-es korosztály számára is megrendezték. A MAC két korosztályát képviselő csapatokat Buzás Norbert, Tarnai Gergő és Victor Zsuzsanna edzők irányították, a csapatot pedig segítőként elkísérte Inglis Márton, a MAC U20-as csapatának játékosa is.

Az U10-es korosztályban a tornát már 29. alkalommal tartották meg. 2014-ben 10 csapat vett részt rajta négy országból. A MAC Budapesten kívül Németországból az ERC Schwenninger, az EKU Mannheim Mad Dogs, az ESC Dresden, a Zoetemeer Panthers és az EC Hannover Indians, Svájcból az EHC Biel/Bienne, Hollandiából a hágai Hijs Hokij Den Haag volt jelen, illetve a házigazda Löwen Frankfurt két U10-es csapattal vett részt.

A tíz csapat két csoportban játszotta a csoportmeccseket. A játékszabályok szerint a 2×15 perces mérkőzéseketharmad pályán, futóórával, 60 másodpercenkénti sorcserével bonyolították leáprilis 18–19-én.

A MAC a csoportmeccseken két győzelmet szerzett, valamint szoros csatában két meccset veszített:

  • Hijs Hokij Den Haag – MAC – 2:13
  • ERC Schwenninger – MAC – 6:5
  • Löwen Frankfurt (schwarz) – MAC – 3:4
  • EHC Biel/Bienne – MAC – 5:4

 

Az eredmények és a gólarányok alapján a MAC a csoportjában a negyedik helyen végzett. Így a szabályok szerint a két csoport 4. és 5. csapatai játszottak egymással középszakaszban, ahol a MAC mindhárom mérkőzését fölényesen nyerte:

  • a Zoetemeer Panthers ellen 11:0-ra,
  • a Löwen Frankfurt (weiß) ellen 16:3-ra,
  • a Hijs Hokij den Haag ellen 10:1-re.

 

A versenyszabályzat alapján az első hat helyet döntötték el a helyosztók. Az ez utáni helyeket a középszakasz eredményei határozták meg, így ezzel a MAC Budapest mini csapata a torna 7. helyét szerezte meg.

A mini csapat a torna díjátadója után

A mini csapat a torna díjátadója után

Idén Frankfurtban első alkalommal megrendezett húsvéti U12-es tornára az U10-es tornát követő két napon, április 20–21-én került sor, melyen a minis tornához hasonlóan négy ország kilenc csapata vett részt. Kettő Svájcból: az EHC Biel/Bienne és EHC Chur Capricorns; öt Németországból: az EKU Maddogs Mannheim, az ERC Schwenningen, a Rote Teufel Bad Nauheim, a házigazda Frankfurt Löwen és az ESC Dresden vett részt. Hollandiát egy válogatott nemzeti csapat képviselte, míg Magyarországról a MAC Budapest előkészítő korosztályának egyik fele vett részt (míg másik fele egy héttel korábban egy innsbrucki tornán szerepelt sikeresen).

A kilenc csapat 2×15 perces mérkőzéseket játszott egymással három csoportba osztva. Az első nap a csoportmérkőzésekkel kezdődött. A MAC mindkét csoportmeccsét megnyerve (az EHC Chur Capricorns ellen 5:0-ra, a Mannheim ellen 6:3-ra) csoportelsőként fejezte be az alapszakaszt.

Délután az elődöntőkkel folytatódott a torna. A csoporteredmények alapján egy egyes csoportok első, második és harmadik helyezettjei játszottak egymással. Így a csoportelsőként végzett MAC a másik két csoportelsővel, az EHC Beilel és a holland nemzeti csapattal játszott. A Biellel szemben 4:1-es, majd másnap reggel a holland nemzeti csapattal szemben 3:2-es eredménnyel maradt alul kemény és hajtós mérkőzéseken a MAC Budapest. Így a középdöntős csoportjában a MAC a harmadik helyere került, ez alapján délután a helyosztókon a harmadik helyért játszhatott a csoportmérkőzéseken már megismert Mannheim ellen.

A bronzmeccs elején a Mannheim szerzett gyorsan vezetést, de hamarosan egyenlített a MAC, így 1:1-el végződött az első félidő. A második félidőben a MAC fokozatosan fölénybe került, melyet a mérkőzés végéig tartani tudott. A 4:2-es végeredményt beállítva a MAC-é lett a 2014-es U12-es torna bronzérme.

A döntőt a svájci EHC Biel/Bienne és a holland U12-es válogatott nemzeti csapat játszotta, melyet végül a svájci csapat nyert meg 2:0-ás eredménnyel, megszerezve ezzel a tornagyőzelmet.

Az U12-es torna végeredménye:

  1. EHC Biel/Bienne
  2. Holland válogatott
  3. MAC Budapest
  4. EKU Maddogs Mannheim
  5. ERC Schwenningen
  6. Red Devils Bad
  7. EHC Chur Capricorns
  8. Frankfurt Löwen
  9. ESC Dresden

 

Amíg az első két napon a mini csapat játszott, addig az előkészítő csapat edzőmérkőzésen vett rész, illetve városnézésre és kirándulásra is jutott idő, többek között hajókirándulás a Rajnán. Aztán a második két napon mindez fordítva, a minisek kirándultak, amíg az előkészítősök játszottak.

Mind a mini, mind az előkészítő csapat lelkiismeretesen helyt állt a színvonalas, erős mezőnyt felvonultató tornán. Gratulálunk az elért eredményekhez.

(Fotók: Nádor Ágnes, Szabó József)

Minisek_frankfurti_városnézés_2014

A mini csatap Frankfurtban

Ek_hajókirándulás_a_Majnán_2014

Az előkészítő csapat hajókiránduláson a Rajnán