U18-as csapatunk az elődöntő második mérkőzésén 2014. február 27-én a Vasas otthonában magabiztos játékkal diadalmaskodott 5-1 arányban. Az ifjúsági bajnokság elődöntőjének első mérkőzését pedig hazai pályán, a Kisstadionban 6-1 arányban nyerte a MAC. Ezzel 2-0-ás összesítéssel lezárta a két nyert mérkőzésig tartó elődöntőt és bejutott a bajnokság fináléjába.
Tekintettel arra, hogy csapatunk az alapszakaszt megnyerve jutott az elődöntőbe, ezért a döntő első összecsapására március 10-én hazai környezetben, a Kisstadionban kerül sor.
Marton Tibor értékelése következik:
Ugyan az első mérkőzést is uraltuk, az első győzelemnek örültünk, de játékunk kicsit hullámzó volt és maradt bennünk hiányérzet. Ma az volt az elsődleges célunk, hogy 60 percen keresztül koncentráltan és fegyelmezetten játszunk. Mai játékunk sem volt 100%-ban tökéletes, de már nagyon közel volt az elvárásainkhoz. Sokat korcsolyáztunk, sok lehetőséget alakított ki mind a négy sorunk és sikerült állandósítanunk a nyomást a Vasas kapujára. Védekezésben is fegyelmezettek voltunk és egy hiba kivételével nem adtunk könnyű lehetőséget az ellenfelünknek. Kifejezetten jó dolog, hogy az elődöntő sorozatban csak két gólt kaptunk. Az EBJL szempontjából is ideális helyzetben vagyunk, hisz már két fordulóval ezelőtt bejutottunk a legjobb négy közé. Az elkövetkező napokban-hetekben minden egyes cselekedetünkkel a döntőkre készülünk.