A 2024/2025-ös szezon utolsó tornája Torontóba a Canlan Classic Tournaments May Madness Cup, ahol idén a 2013-asok vettek részt .
Egyesületünkben kiemelten fontosak ezek a túrák, mert úgy gondoljuk örök életre szóló élményekkel gazdagodnak a srácok, amiket ráadásul együtt a közvetlen csapattársaikkal élnek meg, akikkel egész évben együtt dolgoznak, meccseznek, osztoznak jóban rosszban, örömben és bánatban.
A csapat már az első napokban a Niagara vízesés után edzőmeccset játszott egy helyi, kanadai csapattal. Ezt követően több sportprogramon vett részt a brigád, OHL meccs, Blue Jays baseball meccs, valamint nem maradhatott el a szokásos Boston Pizzában levő NHL playoff meccsnézés sem.
A torna szokásosan három napos volt, több észak-amerikai és kanadai csapattal, a mieinknek sajnos az elődöntőben véget ért a torna.
Ezek az élmények és tapasztalások visszaköszönnek majd a későbbiekben, ahogyan folyamatosan olvashatjuk azoktól a srácoktól a kis riportjaikban, akik már a felsőbb korosztályokban vagy felnőtt csapatokban, akár a válogatottakban játszanak.
Mást nem kíváhatunk, mint azt, hogy mindenki érezze magát a lehető legjobban, és hozzon magával annyi élményt, örömöt, tapasztalatot, tudást vissza, amennyit csak bír!
Nagy-nagy köszönet a szülőknek és a MAC Budapest Jégkorong Akadémiának, hogy munkájukkal, támogatásukkal lehetővé teszik évről évre ezeket az utazásokat!