Jégkorong Akadémia

A MOL Ligába tart a MAC Budapest

Május 28-án kerül sor a MOL Liga következő ülésére, amelynek egyik legfontosabb napirendi pontja a 2015–2016-os szezonra vonatkozó tagfelvétel lesz. Két új jelentkező pályázik a tagságra: a MAC Budapest és a Fehérvár és a MAC Budapest.

A MOL Liga döntéséig a MAC Budapest egy 12 napon át tartó kommunikációs kampány keretében ismerteti a pályázatának legfontosabb témaköreit:

–9. nap – A projekt fontossága
–8. nap – Támogatók, költségvetés
–7. nap – Tervek
–6. nap – Eredmények
–5. nap – Hazai pálya
–4. nap – A stáb
–3. nap – A játékos keret
–2. nap – MJSZ támogatása
–1. nap – A MOL támogatása
0. nap – A prezentáció
1. nap – Öröm, vagy kaptunk még egy évet a felkészülésre…

A MAC Budapest felnőtt csapatával kapcsolatos legfrissebb információk a projekt Facebook-oldalán érhetők el: https://www.facebook.com/MACBudapestfelnott

Amit eddig már tudni lehet:

A projekt fontossága

A MAC Budapest Jégkorong Akadémián körülbelül 300 gyermek oktatása és nevelése folyik. Mind a magyar bajnokságban, mind az EBEL utánpótlás bajnokságaiban igen jó helyen végzett minden csapatunk. Egy utánpótlás korú játékosnak, legyen az szupermini, mini vagy bármilyen korosztályú, fontosak a példaképek és legjobban akkor tud velük azonosulni, ha ugyanazt a mezt ölti magára ő is, mint a példakép, tehát a MAC Budapest profi csapata egy példával és céllal is szolgálhat annak a 300 gyereknek akik a MAC Budapest Jégkorong Akadémián nevelkednek.

A több, mint 10 éve elkezdődött építkezés mostanában érik be, hiszen kellő számú és minőségű 17–20 éves játékossal rendelkezünk ahhoz, hogy a felnőttek között megpróbáljunk nekik lehetőséget adni. Úgy gondoljuk, hogy juniorjaink fejlődése akkor biztosított, ha szakmailag kiváló programban vehetnek részt, és megfelelő minőségű tapasztalt játékosokkal szerepelhetnek egy csapatban. Így tanulhatják meg leggyorsabban, hogy miként lehetnek sikeres, profi jégkorongozók.

Május 28-án a hazai jégkorongsport meghatározó vezetői arról döntenek majd, hogy elfogadja vagy elutasítja egy minőségben, mennyiségben és gondolkodási időtávban a ligába illeszkedő stabil, új csapat indulását, melyen keresztül új 150–200 millió forint áramlik a sportágba. Tisztában kell lenni azzal, hogy a támogatói kör kizárólag a MAC Budapest projektjét kívánja támogatni, így egy elutasítás esetén ezen összeg elvész és nem gazdagítja kedvenc sportágunkat.

A Magyar Jégkorong Szövetségre extrém felelősség hárul, meg kell győzze magát, hogy szükséges az új csapatok bevonása és miután ezt megtette, maga a szövetség kell meggyőzze a liga döntésképes szereplőit a szükségletről.

Támogatók, költségvetés

Támogatóink összetétele az üzleti élet különböző területeiről érkeznek az állateledel gyártótól az építőiparon és a ruházati termékeket forgalmazón át a villamosiparig. A támogatókat kategóriákba soroltuk, így arról adhatunk számot, hogy az alábbi kategóriákban hány támogatóval rendelkezünk:

110 millió Ft – Bronz fokozatú támogató: 3 társaság,
10–30 millió Ft – Ezüst fokozatú támogató: 3 társaság,
30+ millió Ft – Arany fokozatú támogató: 2 társaság.

A TAO pályázatunk és fenti támogatók által biztosított támogatás jelenleg 150 millió Forint. Ez elegendő ahhoz, hogy a mostani tervek alapján egy meghatározó csapat legyen a MOL ligában és minden kötelezettségét teljesítse. A költségvetést a ma ismert számok alapján terveztük, nem számoltunk bevételekkel további szponzoroktól, a jegyeladásból, büféből, ajándéktárgyakból stb. A támogatók egy részével három éves keretmegállapodást kötünk. Természetesen mindemellett gőzerővel fogunk dolgozni azon, hogy minél több szponzorunk legyen és minél magasabb nézőszámot generáljuk.

Tervek

VIP klub: Komoly hangsúlyt kívánunk helyezni a VIP klub felépítésére. Azt láttuk előttünk járó nagy hoki nemzeteknél, hogy egy 10 ezres arénában akár egy szint körbe csak is kizárólag VIP termekből, páholyokból áll. Egy jól működtetett VIP klub rendkívüli lehetőségeket biztosít kötetlen kapcsolatteremtésre/ápolásra. Minél szélesebb a bázis annál stabilabb a csapat pénzügyi háttere.

Nézőközönség: Az általunk kiszemelt helyszín 1 kilométeres körzetében nagyságrendileg 20 ezer egyetemista tanul/él. Felvettük a kapcsolatot olyan egyetemen belüli szervezetekkel akik a hallgatóknak szerveznek különböző szórakozási lehetőségeket. Már az első alkalommal óriási volt a lelkesedés és beindult az ötletgyár is! Ugyanebben a körzetben megszámlálhatatlanul sok multinacionális cég működik, melyek jellemzően fiatalokat alkalmaznak. Munka után egy kis kikapcsolódás a kollégákkal üdítővel, sörrel a kézben hot-dogot majszolva, miközben a csapat lövi a gólokat! Idilli!

Nézőszám: Azt gondoljuk, hogy célkitűzésünk talán merész, de célok nélkül nincsenek eredmények sem, így azt tűztük a zászlóra, hogy már ebben az évben el kell érünk az 1000 néző/meccs átlag nézőszámot. A következőévekben pedig ezt folyamatosan növelni kívánjuk!

Hazai pálya

A felnőtt csapat otthona a Tüskecsarnok lesz. Ott lesznek megtartva a felnőtt csapatunk száraz és jeges edzései, továbbá mérkőzéseket is ott játsszák majd. Úgy gondoljuk, ez egy pozitív dolog mind a liga, mind a jégkorong számára, hogy egy újabb csarnok áll sportágunk rendelkezésére, ami nem csak tiszta és gyönyörű, hanem modern is.

A sportcsarnok adatai:

A 71×42 méteres sportcsarnok a jégkészítéshez szükséges gépek üzembe állításával és az IIHF-szabvány szerinti palánkkal kiváló otthont ad csapatunknak. A nézőtér 2540 ülőhellyel rendelkezik, amibe a VIP szektor is beletartozik.

Mint azt már korábban említettük, célunk az átlag 1000 nézőszám lesz. Ez kissé soknak hangzik, de ahogyan az előző posztunkból kiderült, tárgyaltunk Machács Veronikával a UNI-TY elnökével, arról, hogyan is tudnánk a környéken tanuló egyetemistákat bevonzani eseményeinkre. A beszélgetés pedig tele van csupa pozitív előrejelzéssel, így hát erősen bízunk céljaink megvalósításában és reméljük, nem is egyszer halljuk majd, ahogyan 1000 szurkoló kiabálja, hogy: HAJRÁ MAC!

Stáb

Az egész projektünk célja, hogy minél több fiatal kapcsolódjon be a profi jégkorongba, és ennek köszönhetően növekedjen a magyar játékosok száma. Ezáltal nem csak utat és irányt szeretnénk mutatni a MAC családban cseperedő gyerekeknek, hanem szeretnénk emelni liga színvonalát, sőt bővíteni a magyar jégkorong válogatottak merítési lehetőségét. Ehhez elengedhetetlen a kiváló szakmai munka, így több irányba is megkezdtük a tárgyalásokat annak érdekében, hogy megtaláljuk a megfelelő stábot. Profi körülményeket fogunk kialakítani, minden szempontból ki szeretnénk elégíteni játékosaink igényeit. A felszerelésekért felelős személy, a gyúró, a csapatvezető kiválasztásánál is fontos lesz az, hogy a megfelelő személyiségű embereket válasszuk. Így lehetünk csak hosszútávon sikeresek.

A keret

A keret kialakításánál a legfontosabb cél az, hogy olyan környezetet tudjunk kialakítani, amelyben a fiatalok a leggyorsabban fejlődnek. Megfelelő személyiségű játékosokra van szükségünk, akik versenyképes csapatot alkotnak, ahova az újoncoknak nehéz, de érdemes bekerülni. A keretben 6 légióssal számolunk, látókörünkben van több magyar útlevéllel is rendelkező játékos is, és szeretnénk igazolni néhány MOL Ligás tapasztalattal rendelkező hokist is. Az új igazolásoktól azt várjuk, hogy mutassanak irányt, jó példával járjanak elő, segítsék, húzzák az újoncokat. Az a célunk, hogy megfelelő környezetben, nagy versenyben, komoly kihívásoknak megfelelve fejlesszük játékosainkat.