Jégkorong Akadémia

A Graz 99ers-el játszottak felkészülési mérkőzéseket a MAC U16-os és U18-as csapatai

Augusztus 23-án Grazban játszott felkészülési mérkőzést a MAC Budapest serdülő (U16) és ifjúsági (U18) csapata. Az U16-osok 7:2, míg az U18-asok 7:1 arányban győztek a Graz 99ers korosztályos csapatai ellen. A graziakat pedig még augusztus első felében látta vendégül a MAC a Kisstadionban.

A válogatott programok miatt nem volt egyszerű lekötni edzőmérkőzéseket. De a sikeres szervezésnek köszönhetően végül az U16-os és az U18-as csapat is egyszer hazai pályán, egyszer idegenben mérkőzhetett meg a Graz-cal. Ugyan mind a négy mérkőzésen győztünk, a fő cél azonban az volt, hogy a sok edzés mellet más impulzusok is érjék a játékosokat, illetve a szakmai stábok felmérhessék, hogy hol tartanak a csapatok és mi az, amire nagyobb hangsúlyt kell fektetni a jövőben.