A hétvégén megérkeztek a srácok a nagy amerikai utazásból, a kaland véget ért.
A MAC Budapest Akadémia története egyik legnagyobb szervezési feladatán vagyunk túl: 32 játékossal és 7 tagú stábbal utaztunk Amerikába, a „CCM Invite 80×200” elnevezésű AAA kategóriás tornára.
A tornán a 2010 és 2016 között született játékosokat évfolyamonkénti kategóriákra bontották, és összesen 15 csoportban 136 csapat mérkőzött meg egymással egy kilencpályás komplexumban, a New England Sport Centerben.
Az utazás során a jégkorongprogramok mellett különböző élményprogramokat is szerveztünk a srácoknak.
Sajnos NHL-mérkőzés az olimpia miatt nem volt, így NBA-mérkőzést néztünk meg a TD Gardenban, valamint egy egyetemi bajnoki találkozóra is ellátogattunk, ahol Nemes Márton csapatának a Bentley University-nek szurkolhattunk.
A torna előtt edzőmérkőzésekkel készültünk helyi, bostoni klub csapatok és akadémiák ellen.
A különböző utazásaink során a kulturális programokra is nagy hangsúlyt fektetünk, most a kulturális fejlesztés részeként az American Heritage Múzeumot látogattuk meg, ahol az USA különböző XX. századi csatáiból származó eszközökből láthattunk nagy számban.
A torna zárása után egy New York-i kirándulás is belefért a programba, ahol egy egynapos villámlátogatás során utaztunk metróval, így megnéztük alulról, és a SUMMIT One Vanderbilt toronyból felülről is, a város legfontosabb nevezetességeit.
A torna maga fantasztikusan sikerült. A 2010-es csapatunk a csoportjában egy vereséggel a harmadik helyen végzett, így kategóriájában is harmadik lett. A 2012-es gárda hatalmas meglepetésre mind a három csoportmérkőzését megnyerte, így következhetett a play-off.
A rájátszásban egyenes kiesési rendszerben ismét három mérkőzést kellett megnyerni, ami többször is rávezetések után sikerült, így a csapat a kategória első helyezettjének járó győzelmi zászlót és a bajnoki sapkákat is hazahozhatta.
Rendkívül magas színvonalú mérkőzéseket játszottunk, ahol kemény, fizikális játékhoz kellett alkalmazkodniuk a srácoknak. Elmondható, hogy nemcsak az eredmények miatt sikerült jól a torna, hanem azért is, mert játékban, sebességben és ütközésekben is megálltuk a helyünket.
Az ilyen utazások szakmailag és élmény szempontjából is meghatározóak a gyerekek számára. A nehezebb pillanatokban ezekre mindig jó lesz visszagondolni, és erős alapot adnak a pályafutásuk következő szakaszához.
Hajrá, MAC!





