Jégkorong Akadémia

EBJL bemutatkozás és EBYSL mérkőzések

A mai napon bemutatkozik ifjúsági csapatunk az osztrák bázisú EBJL bajnoki sorozatban. A mérkőzést a Jégpalotában rendezzük, ahol 13:4o-kor dobják be a korongot.

Az újonnan induló U18-as sorozat, az EBJL (Erste Bank Juniors League) 18 csapata egy csoportban versenyez, egy oda-vissza kört játszanak egymással a csapatok, ami összesen 34 meccset jelent a szezonban. A mezőny utolsó két csapata ezután búcsúzik, az 1–16. helyet pedig az alapszakasz végeredménye alapján négy négycsapatos tornán döntik el. Az 1–4. helyért az alapszakasz első négy helyezettje játszik, és hasonlóan döntik el az 5–8., a 9–12. és a 13–16. helyeket is.

Mai ellenfelünk a LLZ Stmk. Süd – Graz 99ers csapata lesz.

Junior csapatunkra két mérkőzés vár az EBYSL sorozatban, mindkettő idegenben. Az UTE elleni sikeres bemutatkozást követően szombaton 19:30-kor St. Pöltenben a LA STARS PREP együttese ellen, míg vasárnap Bécsben 13:00-kor a VIENNA CAPITALS SILVER csapata ellen lépünk jégre.

Az első fordulóban mindkét leendő ellenfelünk vereséggel mutatkozott be, a Capitals a SAPA FEHERVAR AV19-el szemben (7:3), míg az LA Stars a HC ORLI ZNOJMO-val szemben (8:2) maradt alul.

Marton Tibor az U18-as csapat vezetőedzője a Jégkorongblognak az alábbi szavakkal harangozta be a mérkőzést: „“Nagyon örülünk, hogy szeptember első hétvégéjén már tétmérkőzést játszhatunk. Örülünk, hogy egy kihívásokkal teli szezon elé nézünk. Egyszerre kell helyt állnunk a magyar bajnokságban és az EBJL-ben. Ehhez a feladathoz megfelelő mennyiségű és minőségű játékos áll a rendelkezésünkre, ha szükséges, a serdülőcsapatból is tudunk lehetőséget biztosítani játékosoknak az U18-asoknál. Az elmúlt évhez hasonlóan több ifijátékost fogunk a junior csapat rendelkezésére bocsátani, ez egy jó fejlődési lehetőség nekik és azoknak is, akik helyükre kerülhetnek az ifjúsági csapatban. Elvárásunk csak az, hogy minden mérkőzés után úgy menjünk haza, hogy mindent kiadtunk magunkból, illetve hogy a szezon végére csapatként és egyénileg is jobbak legyünk, mint most vagyunk. Ezért keményen fogunk dolgozni. Sok mérkőzést játszunk, sokat utazunk majd ebben az évadban, de ez a hoki.”

Ezen a hétvégén 5 ifjúsági korú játékost nélkülöz az U18-as csapatunk, mert két-két hátvéd és csatár az U20-as csapatban játszik, míg Garát Zsombor pedig megsérült a válogatott külföldi túráján.

Hajrá srácok!