Jégkorong Akadémia

Előkészítő mérkőzések

Kissé megkésve bár, de annál nagyobb örömmel közöljük az alábbi beszámolókat az utóbbi időben lejátszott előkészítő korosztályos mérkőzésekről (Kármán Sándor és Nagy Gábor jóvoltából):

West Hockey Team – MAC Budapest 

Lejátszotta szezonbeli 4. mérkőzését az előkészítő korosztály „A” jelű csoportjában a MAC csapata. Az ellenfél ezúttal a West Hockey Team volt, mely csapatról korábban még nem hallott senki, bár a zalaegerszegi helyszín már sokat elárult a róluk. Mint kiderült Zalaegerszeg és Szombathely ezzel a névvel indított idén csapatot ebben a korosztályban. Ennek alapján, a várakozásoknak megfelelően, könnyűnek mondható mérkőzést játszottak a játékosok. Bár sok kiállítás volt a meccs folyamán, de ez inkább az ellenfél kisebb korcsolyázó tudásának és a játékosok méretbeli különbségéből adódtak. A két kapus kevés feladatát hibátlanul látta el.
Gratulálunk!

Vasas-MAC „B” mérkőzés (2012. október 7. Jégpalota)

Az előkészítő korosztály B csapata ismét megmérettetett, ezúttal a Vasas ellen. A csapatot Kis András és Jan Bylesjö igazgatta. Az előzetes várakozások és a már ismert eredmények alapján bizakodóbbak voltunk. A hangulat igen jónak ígérkezett, amit kissé lehűtött a tény, hogy a meccs az Edzőpályán (ismertebb nevén a Fagyasztóban) lesz. A hidegzuhany okozta sokkot forró teákkal és kávékkal igyekeztünk már jó előre enyhíteni. A csapat a szokott módon birtokba vette gyakorlatilag az egész Jégpalotát: a csarnokhoz érkezve már a bejáratnál 5-6 hokiütős, MAC melegítős srác látványa fogadott (amint egyikük nagymamája rendre inti éppen őket), mindkét boltban kacarászva próbálgatták a felszereléseket, az előtér pedig zengett a csocsózást és léghokizást kísérő hangoskodástól. (A bemelegítés azért némileg lecsillapította a kedélyeket.)
Csapatunk némileg gyengébben kezdett, aminek egy kapott gól lett az eredménye. A lelkesedés ennek ellenére sem lankadt: a védekezésen erősítettünk, és nagyobb hangsúlyt fektettünk a letámadásokra. Az első harmad végére már inkább a MAC-nál volt a kezdeményezés. A második és a harmadik harmadban az ellenfélnél összeszedettebben játszottunk, amit a fiúk gólokkal is meg tudtak koronázni. Ki kell emelnem Czirják Áront és Karl Bencét a szép gólok miatt.
A mérkőzés a jelenlévők egyöntetű véleménye szerint igen izgalmasra sikeredett, hiszen a küzdelem szoros, az erőviszonyok pedig kiegyenlítettek voltak. A meccset a palánk mellől élvezhettem, amit csak tovább fokozott az anyukák sikoltozása, valamint a népes szurkolótábor folyamatos biztatása.
A MAC játéka fegyelmezett volt, amit a büntetések aránya is jól mutat: az ellenfél játékosai hat kiállítás során összesen 9 percen át voltak kénytelenek a büntetőpadról figyelni az eseményeket, míg a MAC játékosa egy alkalommal kényszerült 1,5 perces kényszerpihenőre (Barni ne bántsd Vanessát! ).
S hogy az öröm teljes legyen, a MAC játékosai a meccs végén tisztelegtek a megjelent nézősereg előtt, a szülők pedig a sikert csoki-zuhataggal jutalmazták!