Jégkorong Akadémia

Junior csapatunk is bemutatkozott a szlovák bajnokságban

Az elmúlt hétvégén junior csapatunk is lejátszotta első két mérkőzését a szlovák. 1. ligában. A bemutatkozás mérlege 1 vereség (HC TOPOĽČANY) és 1 győzelem (HK Lokomotíva N. Zámky).

Az első mérkőzést követően Marton Tibor adott rövid értékelést a bemutatkozásról:
„Egyértelmű fizikai fölényben volt a hazai csapat, keményen agresszíven játszottak, mi viszont gyámoltalanul, lassan. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a mérkőzés felére 5-0 volt az állás. A mérkőzés második felében már jobb arcunkat mutattuk, így sikerült gólokat is lőnünk. Az első harmadban nyújtott produkciónkat látni sem szeretném többet, míg a harmadik harmadban mutatott játékunk az, amelyikre lehet építeni.”

A mérkőzések jegyzőkönyveit itt találhatják:
HC TOPOĽČANY – MAC Budapest 6:2 (3:0, 2:1, 1:1)
HK Lokomotíva N. Zámky – MAC Budapest 3:5 (1:1, 0:2, 2:2)