Jégkorong Akadémia

Kvalifikáció az U14-es korosztályban

A hétvégén U14-es csapataink selejtezőtornánkon vettek részt.
Az U14(A) csapat a Jégcentrumban az U14(B) csapat az új érdi jégpályán játszott jó színvonalú mérkőzéseket.
U14 (A) csapatunk számára ez a torna egy felkészülési állomás volt, hiszen az elmúlt évi ezüst révén kiemeltként alapból az A bajnokságban játszhat idén.
A „nagyok” egy nap alatt három mérkőzést játszottak, a Fehérvár és a Vasas csapatai elleni győzelem mellett, csak az UTE csapatának sikerült minket felülmúlni.
A „kicsiknek” viszont különösen nagy téttel bírt ez a hétvége, hiszen egyedüli U14(B) csapatként részt vehettek az A bajnokság kvalifikációjában.
A szezon előtt az U14-es stáb úgy gondolta, hogy B csapatunknak nagyszerű lehetőség ez, hogy erős meccseket játszva fejlődjön, és kicsit reménykedtünk benne, hogy akár még meccseket is nyerjen. És vasárnap délutánra kiderült, hogy ez egy jó gondolat volt, hiszen szép játékkal három ki-ki meccset behúzva meg is nyertük a csoportunkat.
Szép volt srácok!!