Jégkorong Akadémia

MAC-osok külföldön

Új sorozatot indítunk, amelyben megpróbáljuk bemutatni azokat a MAC-os nevelésű játékosokat, akik külföldi csapatokban folytatják jégkorongozó pályafutásukat. Sorozatunk első részének főszereplője Keresztury Erik, aki Németországban, Düsseldorfban a DEG  csapatában kergeti a korongot. Az alábbiakban ő számol be tapasztalatairól:

„Én még tavaly nyáron  érkeztem serdülő 2. évemben a Düsseldorf Schüler csapatához. Az első benyomásaim nagyon pozitívak voltak, illetve bizakodó voltam az előttem álló szezonnal kapcsolatban. A csapatba való beilleszkedéssel nem volt nagy problémám minden simán zajlott. Az edzőm finn származású Juha Nokelainen volt, aki barátja Kallenak illetve Lassenak is (Kalle Valiaho és Lasse Viitasaari korábban a MAC korosztályos csapatai mellett dolgozott – szerk.).

Az idei szezonban a német jégkorong liga (DEB) DNL korosztályában játszom, ami annyit jelent hogy a ’94-es, ’95-ös, ’96-os és még 2-3 ’93-as születésű játékosok játszanak együtt. Ha összehasonlítanám az otthoni hoki színvonalával, akkor azt mondanám hogy gyorsabb, keményebb, brutálisabb, de erről Philipp is fog mesélni (reményeink szerint sorozatunk következő részében – szerk.). Normális esetben heti 5 edzésünk van és a hétvégéken 2 mérkőzés, hétfő az egyetlen pihenőnap. Az otthoni ligával szemben itt minden csapat nagyon jó és 80-90%-ban csak szoros meccsek vannak. Hogy mondjak néhány példát: Berlin, Krefeld, Mannheim.

Erős a csapatunk és minimum egy 3. helyet reálisnak tartok. Az egyéni céljaim egészen egyszerűek: a csapat legponterősebb játékosának, illetve a kanadai tabellán a top 10-ben benne lenni. Egészen mostanáig profin haladtak a dolgok, stabil első soros pozíció, gól, gólpasszok. Most viszont egy kisebb pihenőre vagyok küldve egy csuklótörés miatt, ami összesen 12-14 meccs kihagyást jelent.”

Philippel van egy közös Facebook oldalunk, amin a mérkőzések eredményeit, véleményeinket tesszük közzé. Ha szeretnétek kövessetek minket a következő címen: https://www.facebook.com/ErikPhilippHivatalosOldalmegIlyenek