Jégkorong Akadémia
MAC Budapest

Pichler Gyula: “Mindig az volt a vágyam, hogy a saját tanítványaim vigyék tovább a frontot”

Pichler Gyula bácsit mindenki ismeri, aki megfordult már a Kisstadion háza táján.
Annak idején 1958-ban igazolták le, tehát már 63 éve szerepel aktívan a jégkorongban, kapusedzőként pedig 1973 óta tevékenykedik töretlenül. Gyula bácsi megfordult KSI, Liget SE, NSZE egyesületeknél is, melyekből kialakult a mostani MAC Budapest.

Gyula bácsi az U10, U12, illetve U14-es csapatoknál kapusedző. Nagy segítség neki, hogy korábbi tanítványaival dolgozhat együtt, akik folyamatosan segítik a munkáját. Budai Krisztián van felette (U16-os korosztálytól), alatta Szabó Tamás, aki a korcsolyázási alaptechnikákat sajátítja el a gyerekeknél, illetve csapatedzéseken Zaka Norbert segíti a munkáját.

A tavalyi, illetve idei szezon kicsit eltért a többitől. A karantén időszakban száraz tananyagot küldött a gyerekeknek, amit mindenki otthon megtudott csinálni. Ezek legfőképp alapképzési mozdulatok, reflex gyakorlatok, illetve teniszlabdás gyakorlatok voltak.

Egy héten két jeges edzés van. A száraz edzés pedig korosztályonként van lebontva, heti 2-3 alkalom. A száraz edzéseken egyéni képzés zajlik, ahol minden gyerekkel külön 15-20 percet foglalkozik. Ilyenkor a kapusok párokba állnak, hogy jusson mindenki számára pihenő idő is. Így egy edzés 30-45 percet vesz igénybe. Egy nap 3 ilyen edzést tart, ami összesen 6 kapussal való közös munkát eredményez.

Mindig megkapja a kérdést, hogy “Meddig akarja még csinálni?”, a válasz: “Addig ameddig felveszem a versenyt a mezőnnyel.”

De mit is jelent ez?

Azt jelenti, hogy a hosszú évekig tartó befektetett közös munkával eléri, hogy kapusai a későbbiekben felnőtt csapatoknál is megállják a helyüket. Manapság ezt is nem is olyan nehéz elképzelni, hiszen már a MAC-nak is van az Erste Ligában szereplő felnőtt profi csapata. Kellő visszajelzésnek érzi, hogy ezidáig mindegyik válogatott korosztályban szerepelnek a tanítványai.

Edzésmódszere a következő: “Technikailag úgy felkészíteni, hogy stabil legyen a kapus keze, tehát hogy tudatos mozdulatokat végezzen. Mindig egy, vagy két korosztállyal feljebb helyezem a játékosokat, ami azt jelenti, hogy jeges edzéseken a serdülő játékosok (U16) lőnek az előkészítős játékosoknak (U12) is.” Az az álláspontja, hogy ha a serdülőkkel képes megbirkózni egy U12-es kapus (könnyített feladatok és kontrollált lövések vannak), akkor nyugodtan tudja magasabb szintre helyezni a kapusokat. Ha úgy alakulna, hogy kapushiány van, akkor akár 2 korosztállyal is magasabban fel tudnak játszani a fiatalabb hálóőrök. Ez természetesen óriási szakmai kihívásnak bizonyul, hiszen ha nem figyeljük a kapusok terhelhetőségét, akkor kialakulhat egy olyan védekező reflex, amit évekig tarthat kijavítani.

Kapus Ballagás 2021.

A szezon végéhez érve, nem maradhat el a hagyományszerűen megrendezett “Kapus Ballagás” sem.
Ezt az eseményt Gyula bácsi találta ki. A végzősök, – azok a kapusok, akik tőle elkerülnek és felmennek eggyel feljebb, a serdülő korosztályhoz -, azokat egy játékos edzés keretein belül elbúcsúztatják.

Általában 10 gyerek szokott ezen az eseményen részt venni: mini, előkészítő, illetve kölykös kapusok. Először fényképek készülnek. Külön készülnek fényképek a ballagókról, valamint a végén egy csapatfotó.
Készül egy úgynevezett “Aranyos párducok” fotó sorozat is. Itt azok a kapusok vannak fehér mezben a képen, akik aranyérmet nyertek a szezonban. Eddig 4-5 ilyen sorozat már van. Idén a kölyök korosztálynál lettek “Aranyos párducok”, illetve előkészítő korosztálynál, a Magyar Kupának köszönhetően. Tavaly a bajnoki döntő mérkőzés után sajnos erre nem volt lehetőség, mert a koronavírus járvány miatt leállították az egész bajnokságot. Ezért idén Daradics Ákost és a Marton Attilát is lehívta Gyula bácsi, így lett 5 “Aranyos párduc”, akik aranyérmesek lettek.

Ezután kezdetét veszi a vetélkedő sorozat, ami minden évben más, hogy a gyerekek se unják meg. Itt vannak sorversenyek,  vagy éppen ügyességi feladatok gumilabdával. A gyerekek imádják ezeket a játékokat. Mindig 2 csoport versenyzik egymással. Az egyik nagy kedvenc, amikor mindegyik bedobó pontra letesznek egy kaput, zenére mennek körbe a gyerekek, miközben ballagási dalok szólnak. A másik nagy kedvenc pedig amikor különböző műfajú zenét kapcsolnak be , amire minél ügyesebben kell a gyerekeknek műkorcsolyázniuk.

Azután következik: a sorfal. Akik nem ballagnak felállnak egymással szembe, csinálnak egy sorfalat, a hokiütőkből csinálnak egy kaput, ami alatt koriznak a ballagó kapusok.

 

 

Évzáró vacsora

A szezonzárás után június környékén Évzáró vacsorára invitálja Gyula bácsi és a többi kapusedző a kapus gyerekeket, illetve a szülőiket, hozzátartozóikat. A Jégvilág minden idény végén felajánl egy ütőt az idényben legjobb kapus részére, és a kapusedzők eldöntik, hogy melyik játékosnak ajándékozzák oda. Az Évzáró vacsora általában a Stefánia Palota egyik termében zajlik, ahol egy rövid évértékelő van egybekötve a vacsorával. Gyula bácsi az eseményre mindig megszokott hívni vendégeket. Ezek leginkább olyan régebbi tanítványok, akik korábban nála edzettek. Ezek olyan játékosok, akik nem is olyan rég, 1-2 éve még ott ültek az asztal másik oldalán, a múltkor Arany Gergelyt invitálták el a vacsorára, aki jelenleg az FTC-Telekom játékosa. Kellemes hangulatban, jókedvűen telnek ezek az Évzáró vacsorák, ami tökéletes befejezése a közös munkának, és az adott szezonnak.

Ezúton is köszönjük Gyula bácsinak az eddigi szüntelen munkáját egyesületünk felé, jó egészséget és sok kis kapus tanítványt kívánunk még!

Fotók: Egyed Gábor