Jégkorong Akadémia
MAC Budapest

Sebők Balázs: “Számomra a MAC mindig egy család volt”

A MAC-os kezdetekről beszélgettünk Sebők Balázzsal, aki jelenleg a finn Ilves Tampere játékosa, emellett oszlopos tagja a magyar jégkorong válogatottnak, ám pályafutása a MAC Budapest Jégkorong Akadémiából indult.

Hogyan emlékszel vissza a MAC-os korszakodra?

“Számomra a MAC mindig egy család volt és mai napig így gondolok rá. Rengeteg jó edzővel sikerült együtt dolgoznom illetve MAC egy olyan erős kötelék lelkileg, hogy mindig is MAC-osnak fogom érezni magam amíg élek. Kisstadionban lejátszott meccsek, nagyon utált hétfői napok mikor atlétikai pályán futottunk annyit amennyit csak lehet illetve a rengeteg torna külföldön. Többek között pont egy Füsseni tornának köszönhető, hogy Finnország felé vettem az irányt.”

Miért pont Finnországra esett a választásod?

“Füsseni tornán egy HJK nevű finn csapat ellen játszottunk, ahol az edzők jelezték, hogy engem illetve Nagy Krisztiánt nagyon szívesen látnák egy próbajátékra hozzájuk. Ezelőtt egyáltalán nem is volt a fejemben, hogy én külföldre menjek viszont ez hozott egy olyan motivációt, hogy mindenféleképpen kiakartam próbálni. A HJK-nál valamilyen oknál fogva próbajáték lehetősége meghiúsult, de annyira megtetszett az ötlet, hogy felkerestük a szövetséget, ahol Kovács Zoltánnak köszönhetően nyílt egy lehetőség Kärpät csapatánál próbajátékra, amivel szerencsére élni tudtam.”

Hogyan sikerült a kezdetekben kint boldogulnod?

“Mondanom sem kell, hogy nem csak nekem de családomnak is nagyon komoly döntést kellett hoznia, mivel ekkor még csak 15 éves voltam. Édesapámmal mentünk ki először próbajátékra, majd mikor közölték, hogy nagyon is számolnának velem akkor ugyanúgy velem jött, hogy segítsen az első két hétben mindent elrendezni, mivel befogadó család egyike sem tetszett túlságosan, így úgy döntöttünk megpróbáljuk egyedül.

Őszintén szólva annyira boldog voltam, hogy kint vagyok hogy az összes honvágy és hasonló dolgot szinte meg sem éreztem. Nyílván voltak nehézségek pl. első betegség illetve konyhában sem mozogtam túl otthonosan, de nagyon szerencsés vagyok, hogy Ouluba biztonságos helyre tudtam kerülni és ami még fontosabb rendkívül odafigyeltek rám pláne arra, hogy a jégpályán kívűl is jól érezzem magam.

Nyelv része nem volt egyszerű, de egy pár srác tudott angolul ami nagy segítség volt, viszont úgy gondolom hogy sportolók tudják leginkább, hogy edzések illetve meccsek segítenek a legjobban a beilleszkedésben. Ahogy jöttek a meccsek és volt pár “ökölpacsi” egyből befogadtak és én is csapattagnak éreztem magam, mégha a csapattársaim zömével csak jégen értettük meg egymást, mivel közös nyelvet nem igazán beszéltünk.

Iskola része viszonylag könnyen ment. Volt egy angol-nyelvű iskola ahol tudtam tovább folytatni a tanulmányaimat, viszont az élet úgy hozta hogy végül Magyarországon érettségiztem.”

Látsz még arra esélyt, hogy munka vagy jégkorong miatt visszatérsz Magyarországra?

“Őszintén szólva igen. Nem tudnám megmondani mikor, de szívem mindig húz haza és a megálmodott tökéletes karrieremben mindig is otthon terveztem játszani utolsó éveimben, de meglátjuk hogy alakulnak a dolgok. Jelenleg a következő lépcsőfokra koncentrálok a többi majd úgy is alakul.”

Fotók: MAC archívum, jegkorongblog.hu, ersteliga.hu