A bajnoki küzdelmek lezárásával sem pihenünk, mert ilyenkor kezdődik a torontói utazás. Idén az U12-es és az U14-es csapat egymást cserélte Torontóban.
Ez a 2001-es korosztály után a 12.évfolyam, aki eljut velünk Kanadába.
A kisebbek április közepén indultak, ahol a szokásos Canlan Spring Showdown ‘AA’ szintű tornáján vettek részt. A torna mellett volt még lehetőség egy erős kanadai csapat ellen edzőmeccset játszani, illetve a „pihenő napokon” különböző izgalmas programokkal (Niagara vízesés, Blue Jays baseball meccs, látogatás a konzulátusra) színesítettük a gyerekek számára az utat.
A tornán a csapat egészen a döntőig menetelt, ahol aztán a második helyet – ezüstérmet sikerült megszerezni a srácoknak.
Az út a végefelé kalandosra sikerült, de végül mindenki épségben hazatért!
Gratulálunk a fiúknak és az őket felkészítő stábnak!
Hajrá, MAC!