Jégkorong Akadémia

U21: 2020/21 Szezonértékelés – Bedő Botond

Milyen célokat fogalmaztatok meg a szezon elején? Ezeket mennyire sikerült tartani?

„A célunk, mint minden szezon elején, az volt, hogy az alapszakaszban az első 4-ben végezzünk és ezen belül is a legjobb helyen. Ebből a 4.-ik helyezést sikerült elérnünk, ami elegendő volt ahhoz, hogy a középszakasz felsőházában játszhassunk tovább. Ezt a részét a bajnokságnak a harmadik helyen zártuk, majd jöttek a negyeddöntők, ahol a Vasas csapatát választottuk ellenfélnek, de ebben a párharcban sajnos alul maradtunk és véget ért számunkra a szezon idő előtt. A szezont összesítésben az ötödik helyen zártuk. Mondhatom, hogy a kitűzött célunkat nem sikerült tartani idén.”

Mi az ami igazán kihívást okozott a csapat számára?

„A legnagyobb kihívást a csapatunk létszáma okozta, hiszen az elmúlt szezonhoz képest lényegesen kevesebben voltunk, ennek oka az volt, hogy néhányan abbahagyták, mások eligazoltak felnőtt csapatokhoz, illetve több korosztályos játékosunk az Erste Ligás csapatunkban kapott lehetőséget, hogy bemutatkozhassanak a felnőttek között.”

A koronavírus helyzet mennyire befolyásolta a szezont?

„Azt gondolom, hogy ez nem csak a mi csapatunk szezonját befolyásolta, de minket sem került el a betegséghullám, volt olyan edzés, amikor 6-an tudtunk edzeni emiatt. De volt olyan periódus is, amikor teljesen le kellett állnunk, azt gondolom, hogy mi elég jól átvészeltük egyes csapatokhoz képest és hamar vissza tudtunk állni a munkába.”

Milyen következtetést lehet levonni az elmúlt szezon történéseiből? Milyen kihívások elé néztek a jövőben?

„Azt kell mondanom, hogy javuló tendenciát mutat ez a dolog, évről-évre jobb és zökkenő mentesebb, amikor idekerültem a MAC-ba, azt tapasztaltam, hogy nem igazán van kommunikáció vagy nem volt megfelelő. Az elmúlt kettő szezonban viszont nagyon sokat léptünk ebben előre. A játékosok között tapasztalataim szerint jó a kapcsolat, hiszen fiatalnak mondható a felnőtt csapatunk is és mintkorábban említettem, ez egy támogató közösség. Nyolc U21-es korú játékosunk szerepelt a felnőttek között, ami szerintem kiemelkedő és nagyszerű lehetőség a srácok számára és mindenképp van benne jövő, bár nekem az a hitvallásom az ilyen korosztályukból kiemelkedő játékosok feljátszásáról, hogy nagyon jó dolog nekik ott edzeni és mérkőzéseken játszani, de a legnagyobb fejlődést akkor tudnánk náluk elérni, ha a lehető legtöbb mérkőzésen a saját korosztályukban meghatározó, mérkőzéseket eldöntő helyzetek elé állítanánk. A 3.-4. sorban ebből nem sok tapasztalatot tudnak szerezni és nem azt a fejlődést érjük el, amit szeretnénk. A két szerepkör nem egyezik meg és ahhoz, hogy a felnőttek között legyen megfelelő önbizalmuk, ahhoz a saját korosztályukban kellene mérkőzés rutint szerezniük a sok jégidővel, a sok emberelőnyös és emberhátrányos játékszituációban.”

Fotók: Szűcs Attila – TSH Photos / MJSZ